Top5Wednesday: Könyvajánlás Jane Austen-hősnőknek

(és egy ünnepélyes dobpergés nekem, amiért sikerült megírnom életem első Top 5 Szeda bejegyzését)
Az eheti feladatot eléggé sokféleképp lehetett értelmezni, ugyanis a mostani téma az volt, hogy ajánljunk könyveket biznyos személyeknek (pl.: szülőknek, de én speciel láttam olyat is, hogy görög isteneknek tartottak képzeletbeli ajándékozást). Én az utóbbit, vagyis a fikcioális személyeknek való ajánlást választottam, szóval most megtudhatjátok, én mit ajánlanék Elzabeth Bennetnek, Emma Woodhouse-nak, Elinor és Marianne Dashwoodnak és Anne Elliotnak, ha tizenéves valóságos személyek lennének a 20. száazadban.


Anne Elliot (Megygőző érvek)
Választott könyv: Mary Robinette Kowal: Tünékeny illúziók
Itt most egy picit csaltam, hiszen ez a kömyv is a 19. század elején játszódik, de sebaj! Nem tudom miért, de szerintem ha Anne-nak ez kifejezetten tetszene.

Emma Woodhouse (Emma)
Választott könyv: Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi
Itt határozottan nagy bajban voltam, ugyanis olyan könyvet akartam választani, ahol nagy helyet kap a matchmakering, de ilye
t sajnos nem találtam az olvasmányim között. Így maradt az SZJG, amiben annyi karakter megfordul, hogy a sorozat olvasása alatt rengeteget lehet találgatni, ki kivel jön össze.


Elinor Dashwood (Értelem és érzelem)
Választott könyv: Szabó Magda: Születésnap
Mint tudjok, Elinor az értelmet képviseli a saját regényében is, így szerintem kifejezetten tetszene neki ez a könyv, ami valahogy mégis lányregény, viszont egy igazán tanulságos szívmelengető sztori emelett.

Marianne Dashwood (Értelem és érzelem)
Választott könyv: Marissa Meyer: Heartless-Szívtelen
Itt olyan könyvet akartam választani, ahol nagy szerepet kapnak az érzelmek. S bár Marissa Meyer eme könyvét többen is negatív kritikával illették, szerintem csakazértis egy nagyszerű (és határozottan tragikus kimenetelű) történet.



Elizabeth Bennet (Büszkeség és balítélet)
Választott könyv: Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten
Mivel Elizabeth a kedvenc Austen-hősnőm, ezért itt elég nagy feladatnak éreztem megtalálni a tökélete könyvet. De örömmel jelentem, hogy megtaláltam, méghozzá a Leányrablás Budapesten személyében, amelyben helyet kap a romantika (ha nem is ebben a részben, de a sorozat folyamán valamikor), a remek stílus és a izgalmas, fordulatos történetszálak is.




Pinterest: Pink Marshmallow
Instagram: @the_mad_bookqueen
Moly: @the_Mad_Book_queen13
Wattpad: @the_mad_bookqueen
WeHeartIt: The Antiparty Girl

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések