Kerstin Gier: Rubinvörös (Időtlen szerelem 1.)
Helló, emberek, akiknek tök feleslegesen köszönök! A mai bejegyzésben egy olyan könyvről fogok írni, amit már kilenc éve kiadtak (igaz, hogy akkor csak németül; a magyar változat ugyanis csak 2016-ban jelent meg) és már kábé mindenki elolvasta... nyugtassatok meg, hogy még ti sem olvastátok, és nem én vagyok az egyetlen, aki valamiért mindig a hype után olvassa el a népszerű könyveket. 😕
" Mitévők legyünk, ha egyszerre a múltban találjuk magunkat, és csak annyit tudunk, hogy (a nemtudomhanyadik ük)üknagyapánk lovát Kövér Anninak hívták? Úgy van: megőrizzük a hidegvérünket. Legalábbis ezt próbálja tenni Gwendolyn, amint kiderül: nem elég, hogy ő örökölte a családban az időutazáért felelős gént, de ráadásul az a feladat is neki jutott, hogy rendbe szedje a múltat. És mindennek tetejébe még ezt az arrogáns Gideont kapja útitársul! Az össze nem illő páros kénytelen-kelletlen beleveti magát a nem éppen hétköznapi kalandokba. Gwendolyn hamarosan megtapasztalja, hogy az ellentétek alighanem tényleg vonzzák egymást. És hogy már a múltban sem mennek úgy a dolgok, mint egykoron..."
Először is: elképesztően irigylem Gwendolynt. De most komolyan: ki ne akarna időutazni? (Bár az egy kicsit bonyolítja a dolgot, hogy enélkül az elapszálás nélkül random ide-oda ugrálgat a történelemben.) Ja, és még azt is hozzá kell tenni, hogy nem elég, hogy soha nem készítették fel a múltba való visszamenésre, hanem pont ő a tizenkettedik, a Rubin. Szóval nem egy egyszerű helyzet!
A könyv szerkezete (csak hogy éljek ezekkel a nagyon profinak hangzó kijelentésekkel) elég érdekes volt: az első 150 oldalon nagyon lassan folytak az események, szegény Gwennek senki nem mondott el semmit, így ő állandó bizonytalanságban leledzett. Aztán meg pörgős lett a cselekmény.
Mindazon által rendkívül élvezhető volt, érdekes szituációkkal és jó leírás-cselekmény aránnyal.
A könyv stílusa nagyon tetszett: vicces volt, aranyos és gördülékeny. Kifejezetten tetszettek a prológus-epilógus részek (bár fogalmam sincs, hogyan kezdődhet 1912 után két évvel a második világháború). Gwendolyn stílusa pedig tipikusan naplóregényes volt, szóval illett a sztori hangulatához.
A karakterek közül pedig: Gwendolynt nem kedveltem, egészen a végéig. Addig ugyanis szerintem gyerekes volt legalábbis a többi YA könyv ennyi idős főszereplőihez képest) ráadásul nem tett hozzá túl sokat a sztorihoz, csak sodródott az árral... egészen kb. a 240. oldalig, de nem fogok spoilerezni 😄. Gideon pedig tényleg elég idegestő és arrogáns volt, de közben meg aranyos is. Én különösképpen kíváncsi vagyok Lucy és Paul külön történetére is, ugyanis rengeteg szálat nyitva hagytak
Értékelés:
Alapötlet: 8/10
Cselekmény: 7.5/10
Stílus: 8/10
Szereplők: 8/10
Kedvenc szereplők: Gwendolyn, Gideon, Madame Rossini
Legutáltabb szereplők: a gróf, Charlotte
Kedvenc jelenet: amikor beszélgetnek a gróffal
Mélypont: ???
Pinterest: Pink Marshmallow
Instagram: the_mad_bookqueen
WeHeartIt: The Antiparty Girl
Moly: the_mad_bookqueen13
" Mitévők legyünk, ha egyszerre a múltban találjuk magunkat, és csak annyit tudunk, hogy (a nemtudomhanyadik ük)üknagyapánk lovát Kövér Anninak hívták? Úgy van: megőrizzük a hidegvérünket. Legalábbis ezt próbálja tenni Gwendolyn, amint kiderül: nem elég, hogy ő örökölte a családban az időutazáért felelős gént, de ráadásul az a feladat is neki jutott, hogy rendbe szedje a múltat. És mindennek tetejébe még ezt az arrogáns Gideont kapja útitársul! Az össze nem illő páros kénytelen-kelletlen beleveti magát a nem éppen hétköznapi kalandokba. Gwendolyn hamarosan megtapasztalja, hogy az ellentétek alighanem tényleg vonzzák egymást. És hogy már a múltban sem mennek úgy a dolgok, mint egykoron..."
A könyv szerkezete (csak hogy éljek ezekkel a nagyon profinak hangzó kijelentésekkel) elég érdekes volt: az első 150 oldalon nagyon lassan folytak az események, szegény Gwennek senki nem mondott el semmit, így ő állandó bizonytalanságban leledzett. Aztán meg pörgős lett a cselekmény.Mindazon által rendkívül élvezhető volt, érdekes szituációkkal és jó leírás-cselekmény aránnyal.
A könyv stílusa nagyon tetszett: vicces volt, aranyos és gördülékeny. Kifejezetten tetszettek a prológus-epilógus részek (bár fogalmam sincs, hogyan kezdődhet 1912 után két évvel a második világháború). Gwendolyn stílusa pedig tipikusan naplóregényes volt, szóval illett a sztori hangulatához.
A karakterek közül pedig: Gwendolynt nem kedveltem, egészen a végéig. Addig ugyanis szerintem gyerekes volt legalábbis a többi YA könyv ennyi idős főszereplőihez képest) ráadásul nem tett hozzá túl sokat a sztorihoz, csak sodródott az árral... egészen kb. a 240. oldalig, de nem fogok spoilerezni 😄. Gideon pedig tényleg elég idegestő és arrogáns volt, de közben meg aranyos is. Én különösképpen kíváncsi vagyok Lucy és Paul külön történetére is, ugyanis rengeteg szálat nyitva hagytak
 |
| Egyébként van filmváltozata is 😃 (bár nem hiszem hogy magyar nyelven, sőt még az angol szinkronra sem vennék mérget) |
 |
| És a könyv egyik jelenete (egyébként ennek a kérdésnek a válaszára is kíváncsi vagyok) |
Értékelés:
Alapötlet: 8/10
Cselekmény: 7.5/10
Stílus: 8/10
Szereplők: 8/10
Kedvenc szereplők: Gwendolyn, Gideon, Madame Rossini
Legutáltabb szereplők: a gróf, Charlotte
Kedvenc jelenet: amikor beszélgetnek a gróffal
Mélypont: ???
Pinterest: Pink Marshmallow
Instagram: the_mad_bookqueen
WeHeartIt: The Antiparty Girl
Moly: the_mad_bookqueen13
Megjegyzések
Megjegyzés küldése